Facebook Instagram YouTube
Menü

Szombaton az első hazai bajnoki a bajnokverő ellen

2023. október 06.
Szombaton az első hazai bajnoki a bajnokverő ellen Mindent meg fogunk tenni a hazai győzelemért – fogalmazott Kiss Angelika, a pécsi nyitány kapcsán, ahol szombaton a Sopron Basket csapatát legyőző TFSE-MTK lesz a vendégünk. A mérkőzés 18 órakor kezdődik a Nemzeti Kosárlabda Akadémián.
Szombaton lesz egy hete, hogy elindult a hazai pontvadászat és csapatunk már a harmadik meccsére készül hét napon belül. A jó rajtot követte egy kiábrándulás Szekszárdon, de már itt is a lehetőség a javításra! - Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk! Szeretnénk megmutatni mindenkinek, hogy a Szekszárd elleni meccsünk csak egy rossz nap volt - hangsúlyozta Jovan Gorec vezetőedző. - Nagyon fiatal csapat vagyunk, és meg kell tanulnunk, hogyan kell háromnaponta kemény meccseket sikeresen lejátszani. A TFSE-MTK a Sopron elleni fantasztikus győzelem után érkezik hozzánk, és biztosan nagyon motiváltak lesznek. Remélem, hogy a szurkolóink minél nagyobb létszámban eljönnek az Akadémiára és segítenek nekünk, hogy nagyot alakítsunk! – fogalmazott a szakvezető.
   
Ellenfelünk sikeres csarnokavatón van túl, az első fordulóban meglepetésre 86-80-ra legyőzte a Sopron Basket csapatát úgy, hogy huszonnégy pontos hátrányt dolgoztak le Hegedűs Péter lányai. A rendes játékidő végén és a hosszabbításban is Szabó Fannié lett a vezérszerep, 22/3 ponttal zárt a korábban Pécsett is kosárlabdázó játékos.
   
A nyár történése a fővárosiaknál, hogy a négy éve NB I.-es klubnál Magyar Biankát Hegedűs Péter váltotta a kispadon és négy magyar játékos távozott a kék-fehérektől. Örömteli, hogy elkészült a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új sportkomplexuma, így ősztől már az 1500 fős multifunkcionális, modern sportcsarnok a TFSE-MTK otthona.
   
Csapatunk nagyon készül az első hazai bajnokijára, Jovan Gorec vezetőedző a hosszabb időre kieső Szakolczi Dia kivételével minden játékosára számíthat. Fontos lesz kihasználni a palánk alatt meglévő erősségünket, erről is beszélt Kiss Angelika: - Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon agresszív és egy nagyon kemény mérkőzés lesz a TFSE elleni – fogalmazott centerünk. - Ők nagyon jól kezdték a szezont, az első fordulóban megverték a Sopront. Maximálisan felkészültünk ellenük, és azt garantálhatom, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megszerezzük első hazai győzelmünket! A palánk alatti játékainkat mindenképpen ki kell használnunk ellenük. Azt gondolom, hogy a hazai pályánk motivációt és még nagyobb akaratot tud nekünk adni! Mivel az előző mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük, az is ösztönzőleg hat ránk. Ha játsszuk a saját játékunkat, sokat futunk és agresszívek leszünk, akkor az mindenképpen hasznunkra lehet.
   
Az NKA Universitas Pécs – TFSE-MTK mérkőzés 18 órakor kezdődik, a pénztárak 17 órától nyitva lesznek és lesz lehetőség bérletvásárlásra is, amely a férfi csapat mérkőzéseire is érvényes.
   
A belépés 16 éves kor alatt és 70 év felett ingyenes, belépőjegyet pedig 1 000 Ft-os egységáron lehet vásárolni.
   
Parkolásra a Pécs Pláza vagy az EXPO Center parkolójában lesz lehetőség.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!