Facebook Instagram YouTube
Menü

Szombaton este a Cegléd ellen kezdjük az új évet

2013. január 05.
Szombaton este a Cegléd ellen kezdjük az új évet Hosszabb szünet után megkezdi a 2013. évi szereplését a PEAC-Pécs, a Cegléd elleni, 18 órakor kezdődő pécsi meccsel vágnak neki egy újabb, rendkívül sűrű sorozatnak.
Ritka volt a szabadnap, mint a fehér holló a PEAC-Pécs játékosai számára az eddig eltelt időszakban, hiszen 28 meccset játszottak 2012 őszétől, így a nagy terhelést enyhítendő, az év végén tizenegy napos feltöltődést engedélyezett számukra a csapat szakmai stábja. A december 21-én lejátszott utolsó, Vojvodina elleni összecsapás utáni kellemes évzáró vacsorát követően a gárdának legközelebb január másodikán volt edzése.

Egyéni edzésprogramokat persze mindenkinek előírtak a karácsonyi halászlé, bejgli és a szilveszteri virsli között is, ennek elvégzését az év elején fel is tudták mérni az egyetemista csapat szakvezetői az első közös tréningek során.

Zeljko Djokic nem pihent a karácsonyfa árnyékában, az U20-as válogatottnak vezényelt edzéseket, amelyen Szamosi Amadea és Balla Dorka is részt vett. Csutorás Fanni és Czirják Noémi sérülés miatt kihagyta ezt az összetartást, de január elején ők is harcra készen jelentek meg a PEAC-Pécs első edzésén.

Január másodikán Pécsett pattogtatta a labdát a csapat két amerikai légiósa, rendben megérkezett Lana Dusanic is a külföldi kontingensből, így a beteg Sánta Petra, az Erdélyből a tervezettnél később visszatérő Demeter Hanna, és a sérüléséből felgyógyulóban lévő, a serdülőkkel dolgozó Kiss Virág, valamint már Hutlassa Fanni nélküli, teljes csapattal vágott bele a munkába Zeljko Djokic és Imreh Ajtony a PEAC-Péccsel.

Zeljko Djokic időkérés közben
Zeljko Djokic időkérés közben
- Jó érzés volt egészséges, mosolygós, igazi csapatként kinéző játékosokkal elkezdeni az idei munkát, egy olyan klub kötelékében, amely rendben van, jó úton jár minden vonatkozásban, fél év alatt jó hírnevet tudott kialakítani magáról a magyar kosárlabdában. Úgy látom, adott minden ahhoz, hogy tovább tudjunk fejlődni az évad során. Én pedig különösen örültem annak, hogy egy nagyszerű pécsi játékos, Vajda Anna is részt vett az edzésünkön. Fiataljainknak minden percet ki kell használni a tanulásra a vele közös munkában, mert nem mindennapi számunkra, hogy egy ilyen kiváló, EuroLiga All Star játékossal tudunk együtt dolgozni – számolt be a Vajda Nusival közös tréningről igazi szakmai megtiszteltetésként Zeljko Djokic honlapunknak. A Törökországban légióskodó, a pécsi tartózkodása alatt velük edző centert örömmel fogadták tehát a pécsi lányok, akik szombaton meg is fogják kezdeni bajnoki szereplésüket a Cegléd csapatának pécsi vendégjátékával.

A rendkívül sűrű program úgy hozza, hogy már vasárnap fél nyolctól lejátsszák az idei második meccsüket is (a Magyar Kupa sorsolás szeszélye folytán újra a Cegléd ellen, ezúttal az MK-ban, oda-visszavágós alapon) Horváth Lilláék, ráadásul idegenben, Cegléden.

A mieink alaposan belekezdenek tehát, hiszen a ceglédi hétvége után kedden elutaznak Celjébe, a szerdai Adria Liga mérkőzésre, hazatérve Szekszárdra mennek, magyar bajnokira, majd jön a Cegléd (MK visszavágó), és fogadják az alapszakasz utolsó összecsapásán a DKSK-t egy igazi alapszakasz-záró, szikrázó rangadón. Mindezt január 20-ig, tehát 15 nap alatt 6 összecsapást vívnak az egyetemisták.         

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!