Az idéntől a PEAC-Pécs csapatában, egyetemi klubban játszol, mit jelent ez számodra?
Sokat, hiszen én magam is a pécsi egyetem hallgatója vagyok, két szakon, politológiát és sportszervezést tanulok. Amikor a nyáron hallani lehetett arról, hogy a PEAC női kosárlabda csapata erre az útra lép, boldog voltam, hogy az egyetememet is képviselhetem mind a magyar, mind a nemzetközi mezőnyben, mivel én magam nagyon szeretek ide járni. Szeretnénk azt közvetíteni minél több embernek, hogy jó dolog tanulni és sportolni is a PTE-n.
Horváth Lilla most előszőr csapatkapitány
Nem, még soha, ez az első, és nagy megtiszteltetés is számomra. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy én valaha egy pécsi csapat kapitánya lehetek. Szeretném minél jobban végezni a dolgomat, hogy a lányok elfogadjanak, mindenben számíthassanak rám. Én vagyok az összekötő kapocs a vezetőség, a csapat és az edzők között. Emellett érzem, hogy Zeljko vezérszerepet szánt nekem a pályán is, remélem, az idény végén azt tudom elmondani, hogy sikerrel vettem ezt a feladatot. Más most a szerepem, mivel ha nehéz szituációban is van a csapat, nekem kell a pozitív erőnek lennem, és igyekezni kirángatni magunkat a gödörből, észrevenni, ha valakit akár a pályán kívül is problémák gyötörnek, és egy pár kedves szóval segíteni. Eddig is nagyon figyeltem a környezetemre, ez most már nagyobb felelősség és kötelesség is számomra.
Gondolom ennek a fiatal PEAC-Pécsnek a csapatkapitányi karszalagját viselni nem mindig egyszerű, hiszen ez a győzelmek után nyilván édes, a vereségeket követően viszont keserű teher.
A fiatal játékos
vezéregyénisége a PEAC-nak
Természetesen a nehéz helyzetekben sem szabad csüggednünk, és meg kell találni a pozitívumokat, lelket kell önteni a lányokba az esetleges vereségek után is. Szerencsés vagyok, hogy a feladatokban, a kommunikációban sokat segít tapasztalatával Fűrész Dia és Czukor Tünde is, így a csapatnak mi hárman adjuk az erőt. Jó közösséget alkotunk, nagyon fiatalok vagyunk, de akár 10 év is van egyes játékosok között, viszont a legfiatalabb is megtalálja az összhangot a legidősebbel. Kezd kialakulni a társaság, persze kellenek még közös programok, több együtt töltött idő, de azt érzem, nem muszájból megyünk edzésre, hanem mert szeretünk együtt lenni, szeretjük, tiszteljük egymást.
A héten lejátszottátok a PINKK elleni idegenbeli összecsapást, amely alatt bennem a pálya mellett rendkívül furcsa érzések keveregtek. Benned mi játszódott le?
Nagyon vártam ezt a meccset, volt bennem izgalom is a meccs előtt. Az eddigi legnagyobb sikerélményt ez az összecsapás okozta, mert egy négybe igyekvő jó játékosokból álló, jó csapat ellen 22 ponttal tudtunk nyerni, ez extra teljesítmény volt. Ami a kérdést illeti, számomra nagyon furcsa volt, hogy azok a szurkolók, akik tavaly még nekünk, nekem tapsoltak, bennünket buzdítottak, most – amikor én még ugyanolyan pécsi játékos vagyok – nem nekem szurkolnak. De ezt is fel kell dolgoznunk. Mindenkinek szíve joga volt eldönteni, hogy hol folytassa a pályafutását, vagy kinek szurkoljon, ezt a döntést tiszteletben kell tartani, és ha ez megtörténik, lehet egymás mellett élni mind a csapattal, mind a szurkolótáborral.
A kabalapingvinnel
Igen, de úgy gondolom, ugyanazokat az arcokat nem fogjuk látni a meccseken, ővelük nem lehet már megtölteni a csarnokot. Új szurkolókat kell magunk mellé állítani, új szurkolói bázist kell kiépíteni, és ha ezt a saját erőnkből egy, másfél vagy két év alatt meg tudjuk teremteni, és akár új, akár régi arcokkal jelentős szurkolótábort tudunk kicsalogatni a lelátóra, az hatalmas tett lenne a csapatunk részéről. Ez azt jelentené, hogy nem csak a hagyományok, az elmúlt évek sikerei miatti megszokásból járnának ki női kosármeccsekre az emberek, hanem azért, mert minket szeretnek, minket akarnak látni és nekünk akarnak szurkolni.
Mit tudtok, mit akartok ezért ti tenni?
Amit Zeljko is kér tőlünk, a negyvenedik percig, az utolsó pillanatokban is minden labdáért harcoljuk és küzdjünk a szurkolóinkért és magunkért is. Lelkesen játszunk, és ha nincs is EuroLigás extra csapatunk, azt fogják látni a szurkolóink, hogy küzdünk, nem adunk fel semmit sem a pályán, és küzdeni is fogunk az utolsó pillanatig, amíg meg nem halunk, hiszen meg akarjuk nyerni minden mérkőzésünket.
Ha ezt látják a sportbarátok, mellettek lesznek, főleg, ha élvezetes nemzetközi meccseket is láthatnak az Adria ligában. Az itteni indulásra sem lehet panasz.
Az utolsó pillanatokig harcolnak
Így van, különösen az idegenben vívott meccseink voltak nagyon kemények, szerintem ebben a Ligában kevesen fognak Vozsdovac és a Vojvodina otthonában nyerni. Maga a sorozat erőssége vetekszik egy Európa Ligáéval szerintem, sehová sem mehetünk a biztos győzelem reményében. Általában fiatal, viszont remekül összerakott csapatok ellen lépünk parkettre, amelyek kosárlabda tudásban még nem annyira készek, de atletikus, gyors, kemény és jó játékosok alkotják őket. Úgy érzem, hogy az Adria Ligából sok kiváló, nagy karriert befutó kosaras fog kikerülni néhény év múlva. Ez a 94/95-ös korosztályú játékosaink, de az én számomra is remek lehetőség, mert ha például EuroLigát játszanánk, nekünk bizonyosan jóval kevesebb időnk lenne a pályán. Itt viszont jó csapatok ellen, nagy meccseket tudunk vívni. Agresszív és kemény ellenfelekkel kerülünk rendre szembe, én például rendkívül fáradtan jövök le a pályáról, sokkal többet kivesz belőlem, mint egy átlagos magyar bajnoki, amely fizikálisan nincs ilyen szinten, kosártudásban viszont előrébb jár.
Hogy bírjátok azt, hogy az idény elején ennyire rendkívüli sűrűségű a programotok?
Furcsa ez számunkra is, mert mostanában kimaradnak az igazi edzések, csak meccsekből és alvás, pihenés, utazásból áll a programunk, így pedig nehéz felpörögni egy-egy mérkőzésre. Szerencsére a jövő héttől véget ér ez a menetelés, visszatérünk a heti két meccses sorozatra, és a felkészülésünk is a normál mederbe kerül.
Horváth Lillától, a PEAC-Pécs kosárcsapatának 21 éves csapatkapitányától a keddi PINKK elleni összecsapás után kértünk interjút.
