Történelmi lehetőség küszöbén
2023. január 25.
Már csak roppant rövid idő van hátra, és csütörtökön 18 órakor útjára indul a labda az NKA Universitas PEAC – Villeneuve d’Ascq Európa Kupa mérkőzésen! Csapatunk egy olyan lehetőség küszöbén áll, amely 2012-es fennállása óta még nem sikerült, hiszen soha nem jutottunk még el az Európa Kupa legjobb nyolc csapata közé.
Kemény, embert próbáló feladat áll Kiss Virágék előtt, az Európa Kupa nyolcaddöntőjében a francia bajnokság éllovasával került össze csapatunk, ráadásul e párharc közepette a DVTK-Hun-Therm együttesét fogadjuk szombaton este. Jovan Gorec vezetőedzőnket elsőként arról kérdeztük, milyen esélyeket lát a Villeneuve d’Ascq LM elleni párharcot megelőzően: - Arra készülünk, hogy minden meccset megnyerünk. Nem is lehet más módon profi sportot űzni, sem fejlődni, csak úgy, hogy arra kondicionáld magad, hogy minden mérkőzést megnyerj. Az esélyeink mindig jók, megteszünk mindent, ami tőlünk telik, negyven percen át, és most is odatesszük maximálisan magunkat, hogy megnyerjük ezt a találkozót.
Eddigi ellenfeleink más-más stílust képviseltek, a török és izraeli csoportellenfeleink főként sztárjátékosaikra, azok egyéni megoldásaira épülő játékot játszottak. A szlovák Piešťanské Čajky egy jól szervezett csapatként igyekezett megnehezíteni a dolgunkat, de vajon mi a helyzet a franciákkal, amely tele van magas játékosokkal, milyen stílust képviselnek? - Merőben más a stílusuk – fejtette ki a szerb tréner. - Próbálnak nagyon gyorsan játszani, az atletikusságukra helyezik a hangsúlyt, futnak, ugranak, mennek a támadó lepattanókért, igyekeznek rövidre zárni a támadásaikat, és ezzel jelentősen különböznek azoktól, akikkel a sorozatban eddig találkoztunk. Rajtunk, az edzői stábon és a játékosokon múlik, hogy miként alkalmazkodunk ehhez.
A franciák legjobbja az amerikai Kennedy Burke, aki a nyáron a WNBA-ben a Washington Mystics csapatát erősítette, nagy kérdés mennyire lehet kikapcsolni őt a játékból. - Vannak taktikai fogásaink, amelyek az ellenféltől függnek, és megpróbáljuk megvalósítani őket. Ő egy nagyszerű játékos, azon leszünk, hogy levédekezzük. Értelemszerűen, ha jól semlegesítenénk, megkönnyítené a dolgunkat, de ez nem mindig könnyű és nem is mindig rajtunk múlik, hanem rajta is. Meglátjuk, hagyja-e, hogy kivegyük a játékból. Meg fogunk tenni mindent az egész francia csapat ellen, mert nemcsak Burke játszik, hanem mások is. A hazai játékosaik és a légiósaik is mind remek sportolók, úgyhogy mindent jól kell csinálnunk. Ha Burke-nek nem lenne olyan jó meccse, az azért jól jönne nekünk.
A csütörtöki mérkőzés után 48 órával egy fontos bajnokit játszunk a Diósgyőr ellen, igazi kihívás lesz, hogy miként tud újra felpörögni a csapatunk, kulcs lesz a regeneráció, amelyhez szerencsére minden adott a Rátgéber Akadémián. – Az igaz, hogy nehéz felkészülni egy következő meccsre 48 óra alatt, de mi a munkát augusztus 1-jén kezdtük, és már az első edzéssel megkezdtük a felkészülést valamire. Mostanáig százötvenvalahány edzésünk volt, úgyhogy bár nem lesz túl sok időnk kifejezetten arra a mérkőzésre, de felhasználjuk, amink már megvan, és így próbáljuk lejátszani a meccset. Őszintén szólva nem egyszerű meccsről meccsre játszani, de ez inkább a játékosok számára problémás, az edzőknek szinte ugyanaz a feladat. Számunkra inkább az jelenti a kihívást, hogy miként tudjuk frissíteni, energiával megtölteni őket. Csütörtökön a miskolciaknak is meccsük van, ezért a szombati rangadónk az erőtartalékok mozgósításáról, az akaratról szól majd, és azt remélem, hogy a mi lányainknak több energiájuk marad, és jobban fogják akarni a győzelmet! – fejezte be bizakodóan Jovan Gorec vezetőedző.
« vissza