Facebook Instagram YouTube
Menü

Továbbjutás csoportelsőként

Továbbjutás csoportelsőként Hétfőn este lezárult a Miskolcon zajló B-divíziós U18-as Európa-bajnokság első csoportköre, a válogatott pedig végsőkig kiélezett küzdelemben megszerezte a győzelmet Lettország ellen, ezzel megnyerte csoportját. Magyarország-Lettország 57-53.
Az utolsó csoportmérkőzésig szintén két győzelemmel álló Lettország ellen a tét a csoportelsőség volt a B-divíziós U18-as Európa-bajnokságon, ahol a magyar lányok már bebiztosították helyüket a legjobb nyolc csapat között. Az első negyedben 6-6 után repülőrajtot vettek Nagy Dorciék, és egy 11-0-s rohammal 17-6-ra alakították az eredményt. A második negyedben viszont visszajöttek a lettek a mérkőzésbe, és 9-17-re nyerve a játékrészt két pontra zárkóztak (27-25).
A folytatásban hamar egyenlítettek is a vendégek, majd 29-36-ra el is húztak Laksa és Birina vezetésével. A fordulatos mérkőzésen azonban még a negyeden belül sikerült újra egálba kerülni a lettekkel Raus Vivi gyorsindításgóljával és triplájával, valamint Horváth Bernadett találatával (41-41). Az utolsó negyed kiélezett küzdelmet hozott: a lett válogatott szerzett hat pontos előnyt (45-51) Busa triplájával, de Böröndy Vivien két gyors gólja visszahozta a reményeket. 1 perc 39 másodperccel a vége előtt Dobos Ági egyenlített (53-53), majd már egy percen belül két büntetőt is értékesített (55-53). A lettek időkérését követően pedig Raus Vivien talált be, amelyre ellenfeleinknek már nem volt válaszuk.
A találkozón Raus Vivi tíz pontot és négy lepattanót, Nagy Dorci öt pontot és hat lepattanót szerzett.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!