Mi az az öt ok, ami miatt a PEAC-PÉCS nyerte a Magyar Kupát?
Az első és talán legfontosabb a hit. Hit a sikerben, hit az elvégzett munkában, hit a taktikában, nem csak a Sopron, de a PINKK ellen is. Mindkét csapat ellen különleges taktikával készültünk, és meg is tudtuk valósítani. Továbbá hit a fiatalokban, hogy tudnak játszani az MTK ellen 25-30 percet, és megnyerni a meccset. Hit egymásban, és az, hogy mindenki kész volt alárendelni magát, az egóját a csapatérdekért.
A második: mindenki végrehajtotta az olyan taktikai dolgokat, melyek nem annyira látványosak, de nélkülük nem tudod megnyerni a meccset. Nem akarok külön kiemelni senkit, mert csoda csapatmunka volt, minden játékos nagy dicséretet érdemel. Emellett pedig még nem néztem vissza a meccset, várok vele, míg egyszer szomorú leszek, mert ez biztosan felvidít majd. Harmadik nagyon fontos összetevő, hogy azok a játékosaink, akik már játszottak döntőket és nyertek is, ezekben a helyzetekben jó döntéseket tudtak hozni a pályán. Negyedik az, hogy erőnlétileg remekül bírtuk, pedig 72 óra alatt 3 meccs különleges megterhelést jelent. A PINKK elleni találkozó utolsó két percében emberfeletti energiákat mozgattunk. Ők fizikálisan és mentálisan is elfáradtak, és persze mi is elfáradtunk, de volt bennünk egy extra löket még, ami az elvégzett munka dicsérete. Talán a januári alapozásnak is köszönhető mindez, amit Bauman Norbival végig vittünk, és ami nem hozott rögtön eredményeket, de most megmutatkozott az erőnléti fölényünk. Az utolsó pedig, amit nálam nagyobb edzők mondtak: a jó edzőt a játékosai teszik azzá, valamint a jó játékvezetők. Szerintem ki kell emelnem a játékvezetők működését az egész torna alatt, nagyon magas színvonalon vezették a mérkőzéseket. Nem azért mondom, mert mi nyertünk, ha veszítettünk volna ezeken az egylabdás meccseken, ugyanígy gondoltam volna.
Emocionális szempontból nagyon nehéz egy kupagyőzelem utáni időszak, mert sokszor kiüresedettnek érzik magukat az edzők és a játékosok is. Hogyan lehet újra felépíteni a csapatot?
Nem könnyű feladat, sok problémába ütköztünk a kupadöntő utáni időszakban. A két válogatott játékos csatlakozott a válogatott programjához, pedig háromnapnyi kőkemény terhelés után szakmailag legalább ugyanennyi pihenésre, regenerációra van szüksége a játékosoknak. A csapatban nagyon fontos fiatalokat pedig egyből várta a junior döntő, ahol öt nap alatt öt meccset kellett játszaniuk. A felnőtt csapattal eközben nem tudtunk tíz emberrel edzeni, ezzel elveszítettük a jó formánkat. Csütörtökön edzettünk először a kupa után, szombaton pedig edzőmérkőzést játszottunk a Rátgéber Akadémia kadett fiúi ellen. Az edzőmérkőzésért szeretnék köszönetet mondani, mert fiatal fiúk végig úgy játszottak, hogy ezzel segítsenek nekünk. Emellett csak hétfőn tudunk elkezdeni készülni Szekszárd ellen, Abby Bishop is lebetegedett, Pap Regina pedig visszaesett a korábbi betegségébe, Jovanovic térde is vizsgálatra vár. Nem is fogunk komplett csapattal edzeni, szerdán pedig már a Szekszárd ellen játszunk idegen pályán. A lányokon viszont azt érzem, érzik, milyen nagy dolgot csináltak, nem akarják ezt az eredményt szőnyeg alá söpörni egy esetleges vereséggel, ezért mindenképpen győzni szeretnénk.
Maradt bizonyítási vágy a csapatban.
Azt érzem, maradt bőven. Pécsett is érzem, hogy újra megmozdult valami a kupagyőzelmünkkel. Az utcán leszólított egy úr, gratulált, és elmondta, míg korábban mindenki arról beszélt, vége a régi aranykornak, most, másfél év után viszont új korszak kezdődött velünk, és bár régebb óta nem járt ki már a csarnokba, most újra élőben fogja buzdítani a lányokat. Tényleg roppant nagy tettet hajtottunk végre, nem véletlenül zsinórban háromszor a Sopron volt a kupagyőztes, de komoly csapatok nagyobb büdzsével, mint mi, Miskolc és PINKK is kiszállt az első napon. Az, hogy sikerült nyernünk, csoda. Nem csoda abban az értelemben, hogy ne hittünk volna benne, hanem hogy csodaszép dolog. Talán még mindig nem értjük, milyen nagy dolog történt.
Visszatérve a taktikához: az első félidő utolsó momentumáért nagyon mérges voltam, Fegyverneky Zsófi hibátlan dobószázalékkal játszott az első félidőben, az utolsó betörésével pedig a vezetést is megszerezte a Sopronnak. Az öltözőben egész mérgesen el is mondtam a lányoknak, mit gondolok, min kell változtatnunk. Majd visszajöttem a pályára, és a kispadon ülve kellett néhány perc, hogy végiggondoljam és érezzem, minden úgy történik a pályán, ahogy terveztük. Mikor visszajöttek a lányok a bemelegítés után, mondtam nekik, folytassák úgy tovább a játékot, ahogy eddig játszottunk. Egy mérkőzésből is rengeteget lehet tanulni. 60 pont körül próbáltuk tartani a Sopront, ez sikerült, és ők is érezték, hogy nem játszanak jól. Az mindig plusz energiát ad, mikor látod, az ellenfeled nem érzi jól magát a pályán, nem tudja a saját játékát játszani. Az én játékosaim kezdtek hinni a játékunkban, extra gólokat szereztek, a többi pedig már történelem.
Mit vársz az utolsó két bajnoki középszakasz-fordulótól?
Nem lesz könnyű, de nyernünk kell, most az a feladatunk, hogy a legjobb négybe kerüljünk. Szeretnénk kedvezőbb pozícióból kezdeni a rájátszást. De újra kell dolgoznunk azon, hogy a csapat összeálljon. Ez a különbség individuális sport és csapatsport között: nálunk mindenkinek vissza kell fognia az egóját, és a csapat érdekében alárendelnie magát, csak így lehetünk sikeresek. A legnagyobb sikereket, mint ezt a kupagyőzelmet is, akkor lehet elérni, mikor ez a legtöbb embernél összejön, mindenki képes teljesen odaadni magát a közös célért, ahogy a kupán már egyszer megtörtént. Úgy kell időzíteni, hogy a rájátszásra ismét összejöjjön.
Zseljko Djokiccsal a első vezetőedzőként elért kupagyőzelme után egy héttel beszélgettünk a fantasztikus győzelemről és a bajnoki folytatásról.
