Ahogy arról amerikai középjátékosunk szerződtetésének bejelentésekor írtunk, Latoya Williams leigazolásával teljessé vált a PEAC-PÉCS játékoskerete, amellyel nekivág augusztus 12-én a felkészülésnek. Csapatunk vezetőedzője,
Zeljko Djokic már gőzerővel készül az előttünk álló évadra, az előzetes várakozásairól, illetve arról kérdeztük, hogy látja a csapatának összetételét, várható erejét – még így a szezon megkezdése előtt.
A szakvezető elmondta, sokkal előrébb tart a második A csoportos idénye előtt álló PEAC-PÉCS, mint egy évvel ezelőtt, amikor augusztus első napjaiban még azt sem tudta bizonyosan, hogy indulhat-e az A csoportban, vagy sem.
Így érthető módon egy stabil, megbízható, gazdaságilag és sportszakmailag is jó eredményekkel teljesített első évadot követően a játékoskeret összeállításában is jó döntéseket lehetett hozni a két idény között.
– Tizennégy játékosból álló keretünkből új csapatot építünk a csapatunk építésének második évében. Négy új légiós és két fiatal, tehetséges játékos jött Pécsre, az itt maradó Horváth Lilla, Fürész Dia, Nagy-Bujdosó Nóra trió mellé, és sok fiatalnak nagyobb lehetőséget fogunk biztosítani a távozóink helyén. Annak ellenére, hogy több tapasztalt játékossal dolgozunk, nem maradtunk hűtlenek az alapkoncepcióhoz, szép számú pécsi fiatal játékos is alkotja a keretünket. Minden poszton van olyan szép jövő előtt álló fiatal, aki bebizonyíthatja, be akar és tud is a jövő csapatába kerülni. Ilyen az egyes poszton Nagy Dorci és Szűcs Réka, kettesen Raus Vivien, hármason Demeter Hanna és Kaposi Pálma, négyesen Pap Regina, ötösön pedig Kiss Virág. Szerencsések is lesznek ők, mert a posztjukon olyan rutinos, jó játékosok szerepelnek a csapatunkban, akiktől tanulhatnak, elleshetnek olyan mesterfogásokat, melytől jobb játékossá válhatnak. Az új szerzemények kiválasztására sok energiát fordítottunk, rengeteg menedzserrel tárgyalunk, videókat néztünk, statisztikákat elemeztünk elsősorban Mészáros Zalán ügyvezetőnkkel. Azt gondolom, jó döntéseket hoztunk, de majd az idő eldönti, igazunk volt-e – elmélkedett a szakember.
S talán ezzel kellett volna kezdenünk: szakmai vonalon is erős lesz a csapat a következő szezonban is, a magas nívójú szakmaiság egyfajta védjegyként jellemzi majd továbbra is a pécsi női kosárlabdát. Imreh Ajtony, Zeljko Djokic segítője sikerrel végezte el a nyáron a FIBA Certifications edzői akadémiát, és kapott a szakmában igen magasan jegyzett diplomát a végigdolgozott nyara során.
A csapathoz igazolt, illetve itt dolgozó valamennyi játékos szeretne egyénileg is előbbre lépni, fejlődni a szakmájában: a kosárlabdázásban.
– Számomra az egyik döntő érv volt az új játékosok kiválasztása során, hogy olyan embereket akartam a csapatban tudni, akikben megvan az a belső késztetés, hogy fejlődni akarjon, jobbá válni, a tudását bővíteni, előrébb lépni a közös munkánk során – árulta el Zeljko Djokic.
– Maurita Reid is fejlődni akar, információim szerint játékban is lesz a nyáron, kosárlabdázva készül Pécsre. Latoya Williams pedig stabil EuroLiga szintű játékos akar lenni, azért érkezik Pécsre, hogy még jobb lehessen, hiszen bár tavaly játszott a legrangosabb kupasorozatban, de nem top-csapatban. A két szerb lány is ügyes, tehetséges, akik a felnőtt válogatottban szeretnének stabil helyet kivívni maguknak.
Mindenkinek megvannak tehát azok az egyéni céljai, melynek eléréséhez vezető munka során a PEAC-PÉCS csapatát hozzá tudják segíteni a jó eredményekhez, és eközben a csapat ereje is hozzásegíti tagjait a célok eléréséhez.