Facebook Instagram YouTube
Menü

Újabb tehetségek a PEAC-PÉCS-nél

2013. július 14.
Újabb tehetségek a PEAC-PÉCS-nél Két tehetséges, 18 éves fiatal, de az NB I-ben rendszeresen játéklehetőséghez jutó játékossal erősített a PEAC-PÉCS. A legutóbb Szekszárdon kosarazó Pap Regina és a Győrrel az EuroLigába is belekóstoló Nagy Dóra érkezett Pécsre.

Az Atomerőmű KSC Szekszárd együttesétől érkezik Pécsre a 18 esztendős Pap Regina, aki 187 cm-es magasságával a belső, 4-5-ös posztokon lesz bevethető. A fiatal játékos 8,7 pontos átlagot ért el a 2012/2013-as bajnokság alapszakaszában. A tolnai kék-fehéreknél két szezont töltött el, előtte két évig Cegléden kosárlabdázott a budapesti születésű center. Pap Regina tehetségét jelzi, hogy a korosztályos utánpótlás válogatottaknak is tagja volt. Regina nem ismeretlen a PEAC-Pécs szakvezetője, Zeljko Djokic számára, hiszen tavaly az U18-as válogatottban már dolgoztak együtt Zeljko Djokic-cal, akkor a strumicai B csoportos EB-n 7,3 pont és 5,3 lepattanó volt az átlaga nemzetközi mezőnyben.

Az irányító posztra érkezik a Győr gárdájától a 170 cm magas, miskolci születésű Nagy Dóra, aki már szintén dolgozott a PEAC-PÉCS vezetőedzőjével az utánpótlás válogatottban. 2012 nyarán 7,3-as átlagot hozott a strumicai B divíziós Európa Bajnokságon.

A 18. életévét februárban töltötte be, és majd’ egy negyednyi játékidőt tölthetett el az EuroLigában is szereplő győri csapatban a magyar bajnokság alapszakaszának mérkőzésein, ahol a Dorci becenevű kisembernek 9,1 játékperc alatt 2,7 pont volt az átlaga. Jelenleg a koroszályos, U18-as Európa Bajnokságra készül, amit augusztus 15-től Miskolcon rendeznek. A Szlovénia ellen lejátszott két felkészülési meccsen meghatározó játékos volt, 11/3 és 12/3 pontot adott a közösbe.

Nagyon örülök annak, hogy ez a két tehetséges gyerek nálunk fog játszani – mondta a két új szerzeményről Zeljko Djokic, a PEAC-PÉCS vezető edzője – mindkettőjükkel dolgoztam a válogatottnál, ismerem őket. Pap Regina a tavalyi nyáron sokat fejlődött abban a csapatban, melynek kulcsembere volt az EB-n. Utána a Szekszárdban is figyelemmel kísértem a szereplését, amikor lehetőséget kapott. Nagy lehetőség áll még előtte, mert még nem kiforrott játékos, további előbbre lépés vár rá játékban, fizikálisan és technikailag is, azon leszünk, és hiszünk benne, hogy nálunk érik jó játékossá.
Nagy Dorcit már az U15-ös korosztályos kora óta ismerem, Postojnában voltam FIBA instruktori képzésen, ahol a FIBA Camp-re delegálhatott minden ország két-két fiatal, tehetséges kosarast. 50-60 játékos között lett ő az MVP, ez is mutatja, mi rejlik benne. Szerintem az elmúlt időszakában nem fejlődött annyit, amit én reméltem tőle. Most kíváncsi vagyok rá, és azért is igazoltuk le, hogy megnézzem, nálunk mire lesz képes. Amikor tavaly a válogatottban együtt dolgoztunk, láttam rajta, hogy egy jó irányító lehet belőle, komoly munkával elérheti a céljait. Ráadásul magyar hiányposzton, irányítóként játszik.
Pap Regina kicsit kedvezőbb helyzetben van abból a szempontból, hogy az U20-as válogatott július 4-15. között szerepel az Európa-bajnokságon, így ő az alapozás kezdetétől velünk tud majd készülni. Nagy Dorci augusztus 15-25. között lesz a válogatottal, ő nem fog velünk alapozni, ami komoly hátrány a számára, hiszen új játékosként új csapatba, új városba kerül, a beilleszkedésében fontos szerepet játszana ez a periódus.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!