Újra rangadóhangulat várható szombaton Pécsett
2022. december 02.
Az első hazai rangadójára készül Jovan Gorec vezetésével az NKA Universitas PEAC, amely szombaton 18 órai kezdettel az Atomerőmű KSC Szekszárd csapatát fogadja a Nemzeti Kosárlabda Akadémián.
Utoljára több mint két hete, november 16-án játszott utoljára tétmérkőzést csapatunk, Pécsett a bolgár Beroe együttesét győzte le 83-57-re az Európa Kupában. A szünetben Európa-bajnoki selejtezőket rendeztek, a magyar válogatottban Kiss Virág kapott helyet, Wentzel Nórát sajnos Székely Norbert szövetségi kapitány nem választotta be a szűkített keretébe. Hasonlóan járt a szerb nemzeti csapattal Ivana Katanic, aki néhány nap elteltével ismét Pécsett folytatta a felkészülést. Ilina Selcova mind a két mérkőzésen pályára lépett Észak-Macedónia nemzeti csapatának tagjaként.
Kiss Virág és Ilina Selcova a vasárnapi Eb-selejtezőket követően hétfőn tértek vissza Pécsre, teljes csapattal szerdától tudott dolgozni Jovan Gorec, aki a nehézségek ellenére is győzelem igényében küldi pályára csapatát a Szekszárd ellen, igaz tudja, ehhez nagyon jól kell játszania csapatának: - Nem könnyű feladat egyik csapat számára sem a bajnoki a szünet után „visszaállni”. Nekünk eleinte négy játékosunk nélkül kellett dolgoznunk, szerdán volt az első közös edzésünk teljes csapattal, szóval nincs egyszerű dolgunk. Bízom abban, hogy gyorsan visszazökkenünk a rendes kerékvágásba, hiszen már négy hónapja dolgozunk együtt, ezért nem kell sok idő a sorok rendezéséhez. Talán jobb egy olyan csapat ellen játszani, amelyik hasonló cipőben jár a válogatott hiányzókat illetően, mint mi, de ez sem mindig van így. Talán némelyik játékos motiváltabb lesz, mert nem játszott a válogatottban és meg akarja mutatni, hogy megérdemelte volna, hogy bekerüljön a keretbe. Mások pedig fáradtak lehetnek majd, esetleg formán kívül, ezt sosem lehet előre tudni. A Szekszárd ellen nagyon jól kell játszanunk, ha nyerni akarunk ellenük. Nagyon jó csapat, kitűnő edzővel, Zeljko már vagy hat éve irányítja őket. A játékosok jól ismerik a rendszert, úgyhogy kemény dolgunk lesz, de ha nem úgy lépünk pályára, hogy nyerjünk, akkor minek felmenni egyáltalán. Ahogy már korábban is mondtam, mindig azt várjuk, hogy győzni fogunk, különösen hazai pályán. Mindezen túl nagyon jól kell játszanunk a győzelemhez!
Ami ellenfelünket illeti, a bajnoki tabella harmadik helyén állva két vereséget jegyez a bajnokságban, szeptemberben a nyitófordulóban 71-66-ra alulmaradt az E.ON ELTE BEAC otthonában, majd Miskolcon gyűjtött be egy minimális, egy pontos vereséget, 75-74-re győzött a DVTK. Azóta viszont nem talált idehaza legyőzőre az Atomerőmű KSC Szekszárd, a tolnai megyeszékhelyen lejátszott Sopron elleni rangadót is megnyerte a kék-fehér alakulat 70-68-ra. Sőt, a tavalyi nyeretlenül befejezett idény után az Euroligában is szállítják a sikereket Studer Ágiék, Szekszárdról a Fenerbahce és az Olimpiakos is vesztesen távozott, úgyhogy kiváló sportformában van ellenfelünk.
Játékosállomány tekintetében igencsak megerősödött a tolnai együttes az előző idényhez képest, amely idén négy amerikaival szerepel, Cyesha Goree mellé az egyaránt 13-13 pontos átlaggal rendelkező Sydney Wallace és Victoria Vivians a külső posztokon jelent erősítést, Ruth Hebard (12,6 pont és 7,3 lepattanó/mérkőzés) pedig a palánkok alatt alkot ütős párost Goree-val. Studer Ágnes személyében a legjobb magyar irányítót is soraiban tudhatja a Szekszárd, a fiatalok pedig, Boros Júlia és Miklós Melinda pedig pontokban mérhetően is fontos láncszemei a csapatuknak.
Csapatunk nagyon számít szurkolóira, velük együtt már nem egyszer sikerült túllendülni a meccs közbeni hullámvölgyeken, hogy a végén együtt ünnepelhessen a lelátó népe Kiss Virágékkal.
Az NKA Universitas PEAC – Atomerőmű KSC Szekszárd mérkőzés 18 órakor kezdődik a Nemzeti Kosárlabda Akadémia Megyeri úti csarnokában, a nagy érdeklődésre való tekintettel kérünk mindenkit, hogy időben érkezzen.
« vissza