Facebook Instagram YouTube
Menü

Vereség az elődöntőben

2013. március 02.
Vereség az elődöntőben Egy félidőig tartott csapatunk ereje a Radivoj Korac ellen az Adria Liga négyes döntőjében, a második 20 percben felőrölte a mieinket a szerb gárda, amely 25 pontos győzelemmel döntős, a PEAC-PÉCS-nek pedig a bronzmérkőzés maradt.
Radivoj Korac – PEAC-PÉCS 68-43 (12-11, 9-9, 25-11, 22-12)
Radivoj Korac: Beronja 10/6, Topuzovic -, Jovanovic 4, Ajanovic 15, Brajkovic 2. Csere: Mandic 3, Stupar 14/6, Radic 4, Kapor 14, Jankovic -, Djordjevic 2.
PEAC-PÉCS: Fűrész 7/3, Barbour 6, Horváth 4, Nagy-Bujdosó 5, Jaeschke 4. Csere: Dusanic 3, Czirják 2, Szamosi 7, Raus 3/3, Kiss 2, Balla -.

A PEAC-PÉCS első négyes döntőjének elején megtapasztalta, hogy egy délszláv liga szerb csapata ellen bosnyák és szerb játékvezetőkkel egy magyar csapatnak nincs könnyű dolga. Jól kezdett a fehér mezes pécsi alakulat, az ötödik percben már 7-2-re vezetett, ám a játékvezetőkkel is meg kellett küzdenie, akik a személyi hibák megítélésével meccsben tartották a Radivoj Koracot, és kellően elbizonytalanították a pécsi lányokat. Persze a sok kihagyott ziccer is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a negyed végére fordítottak Ajanovicék, akik ekkor messze nem játszottak jól, de még csak jobban sem, mint Zeljko Djokic csapata. Pécsi oldalon főleg a védekezés működött, jól váltogatta a különböző variációkat a csapat, és sok lepattanó és szerzett labda került a pécsiek birtokába. Támadásban ugyanakkor biztosnak tűnő helyzetekből sem sikerült kosarat szerezni.


A második negyedben négy percig csak Barbour egyetlen büntetője jelentett elmozdulást pécsi szemszögből az eredményjelzőn, így 16-12-re vezetett a Radivoj Korac. Szamosi szállt be jól a meccsbe, és egyenlítette ki csapata hátrányát, a küzdelmes, de rengeteg hibával tarkított elődöntőn, ahol előbb egy pécsi ziccer maradt ki, majd a következő támadásban a szerbek dobtak egy homályt egy triplakísérletből… 16-16 után érte el Beronja az első félidő egyetlen hárompontos kosarát, amelyre Barbour válaszolt kétpontossal, majd Ajanovic kosarára Nagy Bujdosó révén reflektált a PEAC. Ez az egy pontos előny meg is maradt a hátralévő két percre, 21-20-ra vezetett a Radivoj Korac a nagyszünetben. Félidei statisztikából feltűnt, hogy a mieink 25-16-ra nyerték a lepattanóharcot, ugyanakkor kísérleteik háromnegyede célt tévesztett, mivel 35 kísérletükből csupán 9 járt sikerrel.


Dusanic egy sikeres büntetőjével egyenlített a második félidő első támadásából a PEAC (21-21), ám ezt követően gyakorlatilag két perc alatt a maga javára döntötte el a mérkőzést a Radivoj Korac. Előbb Stupar talált be a hárompontos vonalról, majd azon túlról is, és Beranja triplájával már 29-21 volt oda. Jóval pontosabban célzott ebben az időszakban a Radivoj Korac, és az érthetően fáradt pécsi lányok alaposan el is kedvetlenedtek, mindeközben csaknem húsz ponttal húzott el az ellenfél (46-28). A negyed vége -15 lett, ez csak nagyon kicsi reményt hagyott a feltámadásra.

Ezeket a reményeket hűtötte le Jovanovic két duplája a záró játékrész elején, amellyel 50-31-re lépett el a Radivoj Korac. Nem lehet mondani, hogy feladta volna a csatát a PEAC, ám a kilúgozott, fáradt csapattól csak villanásokra futotta a továbbiakban. A Raus, Czirják, Balla, Szamosi, Kiss összetételű ötös inkább a jövő ígéretét hordozta, amelyet a jelenben nagy különbséggel múlt felül a belgrádi együttes, és jutott a másnapi döntőbe.

A PEAC-PÉCS vasárnap 17 órától az Adria Liga harmadik helyéért játszhat a Vojvodina NIS csapata ellen.


Milos Pavlovic: „Az első félidő nagyon kemény védekezést hozott, a Pécs nem tudott könnyű kosarakat szerezni. A második félidő elején háromszor is betaláltunk kívülről, ez önbizalmat adott csapatomnak. Innentől a Pécs sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust.”

Zeljko Djokic: „Gratulálok a Radivoj Korac-nak, egyik legjobb játékosuk, Colic nélkül is nagyon jól játszottak. Sokkal jobb sebességgel mozogtak, mint mi. Az első félidőben tudtuk magunkat tartani védekezésben. Sajnálom a vereséget, látszott, hogy nagyon fáradtak vagyunk, nem tudtunk edzeni és külön készülni sem a Korac ellen. Nem tudtunk könnyű gólokat szerezni, gyorsindításos játékunkat játszani. Emellett nagyon elégedetlen vagyok a játékvezetéssel, az első negyedben négy támadófaultot is kaptunk, olyan helyzetbe hoztak minket, amelyben nem tudtuk a saját játékunkat játszani, mert éreztük, hogy ezt ma nem engedik. Bármikor esélyünk lett volna visszajönni a meccsbe, nem engedték, kontrollálták a mérkőzést. Kicsit sajnálom, hogy nem hamarabb küldtem pályára a legfiatalabb játékosainkat, mert úgy éreztem a második félidőben, nincs itt keresni valónk.”

Horváth Lilla: „Nem sikerült megvalósítani azt, amit elterveztünk. Az első félidőben még jól működött a védekezésünk, a támadásunk már akkor sem volt eredményes. A második félidőben teljesen szétesett a játékunk. Sajnálom ezt a vereséget, úgy gondolom, ez a különbség nem reális a két csapat között. Nagyon rosszul játszottunk, ennek okait még analizálnunk kell.”







« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!