Facebook Instagram YouTube
Menü

Zártkapus edzőmérkőzést nyertünk meg a Vasas Akadémia ellen

2024. szeptember 01.
Zártkapus edzőmérkőzést nyertünk meg a Vasas Akadémia ellen Hasznos mérkőzésen van túl csapatunk, amely szombaton este lejátszotta első felkészülési mérkőzését. A Vasas Akadémia ellen 78-60 arányban győzött együttesünk, amely a légiósait és a magyar válogatott játékosait nélkülözve mérette meg magát a pasarétiek ellen.

A tavalyi játékosokra építve, Akadémiánk ügyes, tehetséges junior korú fiataljaival kiegészített csapattal álltunk fel a Vasas ellen. A mérkőzésen civilben már ott volt a kispadon cseh centerünk, Julia Reisingerova, amerikai hátvédünk, Alexa Held és két magyar válogatottunk Török Ágnes és Studer Ágnes, ők a ruandai világbajnoki előselejtező után kaptak némi pihenőt. Hétfőtől már ez a négy játékos is bekapcsolódik a munkába, így teljes gőzzel készülhet csapatunk a szeptember 27-én kezdődő bajnokságra.

 

Ami a három hetes alapozó periódus lezárásaként sorra került mérkőzést illeti, hiányzó akadt az amúgy jól játszó Vasasnál is, amely idéntől új vezetőedzővel, Nenad Markovic-csal dolgozik. Az első negyedet Laczkó Sári vezérletével óriási elánnal kezdték a mieink, több mint öt percig nem engedélyeztek kosarat a vendégeknek, ezalatt 13 ponttal el is húztunk. Bemutakozott a felnőtt csapatban már az első negyedben Josepovits Kinga, és Halmágyi Kitti is pályára került már az első félidőben, mindketten éltek a kapott lehetőséggel és jól vették fel a meccs ritmusát. Az első percek kezdeti megilletődöttséget követően a pasarétiek a megszokott, harcos, agresszív játékukat játszották, a második játékrész pedig már egyenlő eredményt hozott. A nagyszünet után ugyanúgy folytatódott a találkozó, ahogyan a második negyed zárult, nálunk különösen a 22 pontig jutó Tóth Orsi volt elemében egykori nevelő klubja ellen. Továbbra is kiegyenlített volt ugyan a találkozó, de a kulcspillanatokban megremegtek odaát is a kezek, így nem tudtak közelebb kerülni hozzánk. A negyedik negyedre fizikailag is felül tudtuk múlni ellenfelünket, így összességében egy magabiztos, 18 pontos győzelmet könyvelhettünk el a végére.

 

NKA Universitas Pécs – Vasas Akadémia 78-60 (21-9, 21-21, 17-18, 19-12)

V.: Kapitány Gellért, Téczely Roland, Nagy Bence László

NKA Universitas Pécs: Laczkó 10/6, Smailbegovic 7/3, Zsebe-Weninger 9, Olawuyi 9, Kiss 7. Csere: Rátkai -, Halmágyi Kitti 5/3, Tóth 22/6, Josepovits 9, Gréts -. Edző: Zseljko Djokics, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka

Vasas Akadémia: Boros B. 2, Czirkos 6, Madár K. 11/6, Madár E. 12, Salamon -. Csere: Kádár 7, Jáhni 12, Subotic 7/3, Gelei 3/3. Edző: Nenad Markovic, Kovács Martin  

 

Zseljko Djokics: Az első meccsünk az én kérésemre volt zárt kapus, mivel azt szeretném, hogy a pécsi szurkolók akkor lássanak majd bennünket, amikor komplettek leszünk. Számomra nagyon jó érzés volt újra a hazai kispadnál lenni a csarnokban és elégedett vagyok a mérkőzéssel is. Három hete dolgoznak a lányok, nagy elánnal és lelkesedéssel, ami látszott a meccsen is. Sok fiatal, junior korú játékosnak is tudtam lehetőséget adni. Nyilván nem volt hibátlan a játékunk, de ami a legfontosabb: volt akarat, jól dolgoztunk és biztos vagyok benne, hogy ez a csapat napról napra fog fejlődni. Ellenfelünk, a Vasas évek óta egy fiatal játékosokra építő csapat, hasznos meccset játszottunk velük, az utolsó pillanatig igyekeztek a maximumot kiadni magukból. Nagyon agresszívan játszottak, sokat és jól egy-egyeztek, amit nem könnyű védeni. Hétfőtől komplett lesz a csapatunk, és el tudjuk kezdeni építeni azt a játékot, amit szeretnénk egész szezonban játszani és végre elkezdhetjük az edzéseken is az öt-öt ellen játékot és dolgozhatunk a hibáink javításán is.     

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!